Bemutatkozás

Somlóvári Henriett vagyok, 2 gyerekes édesanya. Bő tizenév kereskedelemben eltöltött idő alatt sokat foglalkoztam önfejlesztéssel, kerestem az utam, sok mindent kipróbáltam. Most így visszagondolva már látom, az élet több alkalommal igyekezett segítő pályára terelni, de valamiért – eddig! – mindig letértem róla.

Mindig is fontosnak tartottam a test-lélek-szellem egyensúlyát. Természetesen, mint bárki más, én is megvívtam e téren is a saját kisebb-nagyobb harcaimat.

bowen terápia Somlóvári henriett terapeutához: 3670-638-0628

Bowen – a sorsdöntő találkozás

A Bowen kezelés lényegével és technikájával egy rádióinterjú alkalmával ismerkedtem meg. Pár hét múlva már lelkesen ültem a „masszázságy mögött”, hogy elsajátítsam ezt a technikát.

Már a tanulási szakasz elején  megtapasztaltam, hogy ezzel a lágy kötőszöveti módszerrel mind akut, mind krónikus probléma esetén nagyon szép eredményeket lehet elérni. Hihetetlen jó érzés számomra adni, segíteni és együtt örülni a Pácienssel, hogy javul, jobban érzi magát, elmúlt a fájdalma…

Miben segíthet Önnek is a Bowen kezelés?

A mai rohanó világban sajnos nagyon keveset foglalkozunk magunkkal! Többnyire már csak akkor, amikor itt fáj, ott szúr, ez nem működik rendesen. Pedig szervezetünk folyamatosan küldi a jeleket, hogy felborult az egyensúly, cselekedni kéne! 

„ A kialakult betegséget kezelni olyan, mintha az ember akkor kezdene forrást keresni, amikor már megszomjazott.”

mindennapi stresszes állapot nagymértékben kihat szervezetünkre, vegetatívan túlingereltek vagyunk. Szervezetünk legerősebb programja a túlélés, de ha borul az egyensúly, az kihat az élettani folyamatainkra,  szöveteinkreminden sejtünkre.

Ezzel pedig rögtön meg is ágyaztunk a különböző betegségeknek. Ennek a folyamatnak a megállításában és visszafordításában, s az öngyógyító mechanizmusok elindításában segíthet a Bowen kezelés.

Várok mindenkit szeretettel, aki szeretné megőrizni egészségét, szeretne azon javítani vagy csak relaxálnifeltöltődni kíván egy fárasztó nap után egy kellemes kezelés közben!

„ Az egészség nem egyetlen tett, hanem szokásaink összessége. Azzá válunk, amit rendszeresen teszünk.” ( Arisztotelész )

Egyeztessen időpontot:

+3670-638-****

Somlóvári Henriett

Fel